"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2013. július 31., szerda

2013. július 28., vasárnap

Madáritató és welness

Szeretek kreatívkodni, mindenfélét alkotni,készíteni. A tőzegbeton készítés gondolata már régóta foglalkoztat, de a projekthez eddig hiányoztak az olyan hozzávalók, mint például a tőzeg :) Azonban ez a kis hiányosság nem akadályozhat meg, ha rám jön az alkothatnék, így fogtam egy vödröt, egy homokozó lapátot, és kevertem egy kis beton betont. Aztán felfordítottam egy műanyag cserepet, és a kis lapátommal kívülről körbe tapasztottam a masszával.  Amikor megkötött és  kiügyeskedtem belőle a cserepet, akkor láttam, hogy el van repedve a mű, így kapott még egy kis pakolást.

Így készült ez a csodálatos alkotás, amit használható pl. madár, vagy akár gyík itatónak is. 

Ezt legalább nem fújja el a szél.


És tuti, hogy ellopni se akarja senki :)
Ezenkívül készült még pár akármi, egyre jobb vagyok érzem, :) és már vettem tőzeget is. 

Kerti welness:


Lehet, hogy egy medencét kellene készíteni tőzegbetonból?
A wellness helyszínéül nagyon jó helyet választottam, mert erről a stratégiai pontról ülve lehet locsolni a három sövényt: a fagyal, a tuja és a bukszus sort, vagy a második gyerekkorát élő, előttem pucéran szaladgáló férjet :) (Az akácok egész jól takarnak már). Vagy magamat, bugyi, alig pólóban. (Az akácok egész jól takarnak már).

Ha nincs lábbeli, jó az alma csutka is.

Melegem van, de ha anyám a napon van, nekem is muszáj.
Érdekes módon a  komposzt tele van karalábé növénnyel, csak azt nem tudom, hogyan kerültek oda. Olyan, mintha beleborult volna egy csomag karalábé mag, pedig biztos, hogy nem.

van amelyik szép nagy

Ez a lila szár lenne a gumó?
Nálunk sajnos lassan fejlődik a fűzfa.



A mályva sövény is nehezen viseli a hőséget.






Az elsők.

2013. július 27., szombat

2013. július 26., péntek

Papucsállatka

Rendszeres délutáni program

A papucs (szandál, cipő, gumicsizma )őrzője
És erről eddig nem készült fénykép.

Krumpli a komposztból


Ahhoz képest, hogy a "szemétben" nőtt, szerintem szép termés.
Gondoltam rá, hogy Piszkére való tekintettel a műanyag "csipke terítőt" kiretusálom, de massza meg, nem arról van szó, hogy nekem tetszik, de tetszik. Sokkal jobban, mint a terítő mosás.

2013. július 20., szombat

Számtan lecke



Ötből kettő
szomorú kasvirág

állítólag ez is kasvirág
Sokból kettő
Jó, a sok az viszonylagos.... eddig kettőn láttam termést
Ötből x
Oké, ezeket nem számoltam...



Háttérben a leendő magas ágyás éktelenkedik és a kerítésen kívül a télen kivágott és mindenáron megújulni akaró akácok. Egy kivágott fa tönkjéből 5-10-20 új sarj nőtt, és feltett szándékuk, hogy meghódítják a kertet. Bebújnak a kerítés alatt, átnőnek a drótháló között, felett, mellett, és a kertben mindenhol sarjak törnek elő a föld alól. Az ujjam már lyukacsos a sok szúrástól, és tele van szálkával, amit bősz akác sarj kitépő hadjáratom közben szereztem. Mert ahhoz, hogy tépés előtt elmenjek vastag munkás kesztyűt venni, tervezés kell, de ha meglátok egy akáclevelet a kertben, elönti az agyamat a lila köd, és akkor azonnal, és mindenáron...  (Mellesleg mért nem árulnak vastag munkás kesztyűt gyerek méretben?) Ha mást nem is de ezt az egyet megtanultam mióta kertész lánykának álltam. Következő életemben biztosan nem fogok akác erdő mellett kertet venni.

2013. július 19., péntek

Kicsi jó

Fehér Sólyom után négy évvel Szőke Herceg is letette az angol felsőfokú ( Cambridge) nyelv vizsgát, aminek eredménye 91%-os lett, így elérte a C2 szintet.
Ennek ugyan semmi köze a kerthez, de annyi szar van most az életünkben (amiről nem írok), hogy erről a kicsi jóról muszáj volt.

Éljen éljen éljen, éljen kunkori!!! :)

2013. július 4., csütörtök

Gyík itató

Ketten voltak, együtt jöttek. Először a kisebb, zöld, ( ő volt a bátrabb, vagy csak szomjasabb)? aztán a nagyobb szép kék fejű. Éppen csak hogy leguggoltam, és gyenge vízsugárral áztatni kezdtem a bokrok alját, rögtön megjelentek, mintha már várták volna a vizet. Mondom, először a zöld jött közel, olyan karnyújtásnyira, és a keletkező pocsolyába mártogatta a nyelvét. Ivás után még maradt, felemelte a fejét, és jól megnézett magának. A kék még vacillált, aztán amikor közelebb vittem hozzá a vízsugarat, ő is ivott . Utána lassan, egymás után elballagtak a bokrok alá. Nem mentek messzire, minduntalan megláttam őket, ahogy egyik bokor alól sétáltak a másik alá. Ketten együtt.


A képek illusztrációk, itatás locsolás közben nem volt nálam fényképező.

Locsolás közben, jártamban keletemben itt is, ott is láttam még több surranó kis árnyat, kisebbet, nagyobbat, színesebbet, barnábbat. Mindegyik örült a víznek.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)