"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2013. május 30., csütörtök

A "nem veszek semmit" jegyében

Attól tartok nem vagyok túl következetes, mert mindig megszegem a magamnak tett ígéreteimet,ha azok a növény vásárlás, beszerzés beszüntetésére vonatkoznak.

Legutóbb vettem
-két zsályát
-egy homoktövist
-egy kamcsatkai varjúhájat
- egy tengerparti pázsitszegfűt-
-egy király asszony papucsát
-két évelő szegfűt
- és egy menyecske szemet.

Az erkély tele van innen-onnan szerzett földből kihúzott, becserepezett magoncokkal, innen-onnan szerzett gyökereztetni való ágacskákkal, magról ültetett kis növénykékkel.
Úgy látszik nagyon rövid az eszem, mert amikor nincs szárazság (és mostanában szinte mindennap esik az eső), akkor elfelejtem, hogy a virágok és zöldségek ültetése terén nem vagyok túl szerencsés. 



Az eladó szerint "Király asszony papucsa"








Tegnap volt egy nap szünet az esőben, ezért kimentünk egy gyors ellenőrzésre. És milyen jó tettük, már megérett, le kellett szüretelni a meteor meggyet, mind a 18 szemet... Finom volt. A katalin cseresznye is érőben van, remélem nem veri le az eső, mire le lehet szedni. Elég sok szem van már így is a földön.
A többi meggyfán még zöldek a gyümölcsök, és nem nagyon láttam most sárga leveleket, izgulok azért, még egyszer szívesen  megpermetezném  őket a bluméria ellen, ha nem zuhogna az eső állandóan. Hülye ez az időjárás, vagy szárazság van, vagy állandóan esik, és még ráadásul hideg is van!

A paradicsomok jól néznek ki, egyik másik elkezdett virágozni. Adjatok tanácsot, hogy megengedjem nekik, vagy még szedjem le a virágot, hagy erősödjenek? Ugyanez a kérdés vonatkozik a paprikákra is, amiknek az alsó leveleik lehullottak, felül meg virágzik.

Szedtem egy csokorra való rucolát, vajas kenyérre téve csemegéztem belőle, igazán ízletes, még mindig érzem az ízét a számban.

Egy kicsit berágtam azért a kert földjére homokjára, a retek és zöldhagyma ültetés sikertelensége miatt, ezért elkezdtem összetákolni egy magas ágyást. Azt tervezem, hogy komposzttal töltöm meg, abba fogok ültetni utolsó kísérletként. Ez persze  hosszú folyamat lesz,előbb össze is kell gyűjteni azt a komposztot, nem biztos, hogy megtelik tavaszra.  Mindenesetre elkezdtem az aljára korhadt deszkákat, ágakat, gallyakat, az orgona elvirágzott virágait hordani.

2013. május 17., péntek

Rucola?

Segítséget kérnék tapasztalt saláta termesztő kollégáimtól! :)

Az eső hatására kikelt valami levélszerű növény, amiről meg voltam győződve, hogy rucola, de utána olvasva azt láttam, hogy mindenhol pitypang levélre hasonlító növénynek írják le. Nos, ez ilyen:

Megkóstoltam, tök finom, fűszeres íze van, az utóíze kicsit csípős. Van a rucolának sima levelű fajtája is, vagy milyen saláta lehet ez szerintetek?

2013. május 14., kedd

Paradicsom kisérlet

Elérkezett végre a paradicsom palánták kiültetésének napja. Sajnos az időjárás is ezt a napot választotta arra, hogy bepótolja az eddig hiába várt esőt. Így forró homokról szó sem volt, ami nem lett volna baj, de elég hűvös kellemetlen idő volt.
A kocsiba végül is kissé megdöntve gond nélkül befértek a palánták (I love Renault Kangoo, egy sima személyautóval ez nem lett volna egyszerű), nagyobb nehézséget okozott az erkélyről való behozás, és a harmadikról való levitel- a lépcsőfordulókban csak döntve tudtunk bekanyarodni, mert súroltuk a plafont.

Ha már ilyen szép nagyra nőttek a paradicsomjaim, megpróbáltam Cuccos módon, fektetve elültetni őket. (Vagy inkább elfektetni?)

Fektetésre várva
Gyökér"labda"

Alsó leveleitől megfosztva, ültetőárokba fektetve
Arról nem szólt a fáma, hogyan vegyük rá a merev paradicsomszárat, hogy vízszintesből forduljon függőlegesbe
Mivel ilyen hosszú száraknak kicsinek bizonyult az ágyás, az egyiket jobbról balra, a másikat balról jobbra, egymást keresztezve fektettem le
A harmadikat ráfektetve egy  másikra
Végül nagyjából egyforma távolságra kerültek egymástól
Beiszapolva
A negyedik a másik ágyásba került, a később ültetett kicsivel együtt. Ezeket csak simán gödörbe ültettem. Hogy őszinte legyek, nem volt már kedvem szarakodni kínlódni.
A kicsi és a nagy, gödörben
Az összes
A paprikákat végül nagy cserépbe ültettem, ezeket pedig ráállítottam egy sóderrel és vízzel megtöltött másik edényre. Így reményeim szerint alulról szívják majd maguknak a nedvességet.
Miután mindent elültettem, fotóztam egy kicsit.


Ja igen, vettem két kis zsályát, a másik egyenlőre erkélylakó
Arannyal átszőtt szárnyú tücsök, még nem láttam ilyet!



vízcseppek a pókhálón


Ezután az addig csepergő eső igazán rákezdte. Szegény paprikák, egyből megtapasztalták a nagy betűs életet. Állítólag nagyon kényesek, már bánom, hogy az egyiket nem hagytam itthon. Most is esik....

2013. május 9., csütörtök

Hol is kezdjem?

Mostanában nem nagyon írogattam, mert időnként rám tör a bizonytalanság: "Minek írom én ezt egyáltalán? Kit érdekel ez egyáltalán, mért érdekelne bárkit, hogy mi van a mi kertünkkel? " Ilyenkor emlékeztetnem kell magamat, hogy elsősorban magamnak írom a blogot, hogy visszatekintve lássam, hogyan, miként alakul. Ha meg valami rossz történik, -betörés, növénypusztulás- akkor meg arra gondolok: "Na már megint panaszkodni kell, ez egyáltalán nem szórakoztató, biztosan unják már a rinyálásomat!" Ilyenkor emlékeztetnem kell magamat, hogy elsősorban magamnak írom a blogot, hogy visszatekintve lássam, hogyan, miként alakul, és ebbe a rossz dolgok is beletartoznak.

 Szóval most, hogy többé-kevésbé meggyőztem magamat, elkezdem.
Március elején, amikor még azt hittük, hogy jön a tavasz, nem bírtam megállni, és elvetettem egy zacskó hónapos retek magot, rucola maggal felváltva: egy sor retek, egy sor rucola. Aztán tavasz helyett jött megint a tél a hideg, nem kelt ki egyik sem. Most kezdenek előbújni valamik az elvetett magok helyén, nagyon hiányosan, és bolha rágottan, és fogalmam sincs, hogy melyik a retek és melyik a rucola, de mindegy is, mert látszik, hogy egyikből sem lesz énekes halott. Ja, igen, hagymát is duggattam újhagymának, na, azok kikeltek, most olyan tízcentis vékony kis levelük van, és nem úgy néznek ki, mint akik tovább akarnának nőni. Szerintetek milyen mérettől lehet újhagymának nevezni?

Azt hiszem, írtam a múltkor, hogy néhány gyümölcsfa törzse  ( a barack, a szilva és az egyik meggy), csúnyán szét van repedezve, a meggy és szilva esetében az első télen történt nyúlrágás következményeként, a baracknál pedig úgy hiszem, fagyrepedés lehet. Az évek során a repedés egyre nagyobb lett, ahogy vastagodott  törzs, mind inkább nyílt szét a fa. Fa sebkezelőből ezekre a repedésekre nagyon sok kellett volna, és mivel nagyon drágának találtam ezeket a kencéket, kérdezgettem itt is, ott is, ki tud valami házi módszert. Végül kaptam egy választ: flexibilis csemperagasztó! Hát én megvettem a szert, de nagyon nehezen szántam rá magam, hogy alkalmazzam is. De végül egy életem, egy halálom, kipróbáltam. Látszik, hogy mennyire nem értek az építkezéshez, lakásfelújításhoz tartozó dolgokhoz, a felxibilis szó miatt azt hittem ez valami gumiszerű izé lesz, de a por, vízzel összekeverve olyan lett, mint a malter, vagy a vakolat (na, olyat mondjuk már láttam). Szóval bevakoltam vele a fákat.


És izgultam, hogy mit szólnak hozzá. Nos, háromból kettő: az őszibarack, meg a meggy úgy tűnik jól van (bár a barack fa virágzása már több éve nem igazán meggyőző, olyanok a virágjai, mintha nem nyílnának ki teljesen, nem is tudom mi a jó szó rá, olyan kis csutka")


De nagy bánatomra a szilva fa ha halódik. Nem hiszem, hogy a vakolás miatt, tavaly elpusztult az egyik, most úgy látszik a másik  következik. Nem tudom, mi bajuk lehetett, metszéskor még mindkettőnél teljesen egészségesnek látszott minden ág, se elfagyás, se betegség nem látszott rajtuk, szép egészséges rügyeik voltak, aztán elkezdtek hajtani, és ezután lebarnul a virág és a  kis levelek is.

A többi fa virágzása lezajlott, idén megúsztuk az elfagyást, mindegyiken látok kis gyümölcs kezdeményeket, remélem lesz is belőlük valami.

Közben már nálunk  is szárazság van, a mostani esők is elkerültek, így hiába vetettem el a hamisciprus, a büdöske és körömvirág magot, nálam eső nélkül egyik se képes kikelni !És a nanorózsa is végleg feladta, pedig ősszel olyan jól megágyaztam neki: ástam egy széles és mély ültetőgödröt, az aljára korhadt ágakat tettem, arra marhatrágyát, majd virágfölddel töltöttem fel, ebbe ültettem a rózsát, jól betakargattam lombbal. Egész télen jól érezte magát, zölden telelt át. Aztán az áprilisi télben nem tudtam, hogy mit csináljak vele. Egyik héten kitakartam, másik héten betakartam. Közben letörtem a föld alól előbújó friss hajtásait, aztán Bátor is pont oda akarta elásni a szalonnabőrt, majd az addig jó erőben lévő 10 centis hajtása is elpusztult, aztán jött pár új levél (nanorózsa állapot), és végül eltűnt a föld színéről. Azt hiszem, ember többet nem tehet egy rózsáért, talán csak a Kis Herceg...

Az erkélyen a négy paradicsom palántám elérte az 140 centis magasságot, tényleg nem tudom, hogy rakom be őket sérülés mentesen a kocsiba. Előre sajnálom őket, olyan jól érzik magukat az erkélyen, minden nap kétszer kapnak vizet, és már mindenáron virágozni akarnak, erre kiviszem majd őket , letördelem a levelüket, és belefektetem a forró homokba, ahol majd hetente egyszer jutnak vízhez. Hatalmas trauma lesz nekik, csoda, ha túlélik....

Közben a két paprika palánta is virágozni akar. Velük nem tudom, mi legyen, eredetileg úgy terveztem, hogy az erkélyen fogom őket nevelni, de tekintve, hogy egy parkoló van előttünk, nem tudom, mennyire lenne egészséges, az itt termett paprika. A kertben meg nem tudok neki elég vizet adni. Arra gondoltam, hogy cserépen maradnak ( persze nagyobban), azt pedig egy vödör vízbe állítom, az biztosan nem párolog el egy hét alatt, és akkor alulról kapnák a vizet. Csak nem tudom, így nem lesz-e sok a víz? Vagy beültessem őket a komposztba, amiből önként és dalolva bújnak ki mindenféle növények; találtam már kicsírázott diót, egy erősen barackfára hasonlító kis növényt, krumpli levelet... Csak jobb lehet, mint a homok!

Virágok:

fagyviselt tulipánok


az első búzavirág

Kaporlevelű bazsarózsa. Tavaly belesült a virágja a bimbóba, utána elszáradt az egész, azt hittem, elpusztult. Most megint kihajtott. Most nem tudom, az normális, ha virágzás után elszárad, vagy  nem?


Kerti gyöngyvessző. Ennek a lehajló ágai alá dugtam a meténget, és naná, hogy  Bogyó ma megint pont ott akart megágyazni magának. Értem én, hogy olyan jó kis árnyék van alatta, de azért mégis...!

Jelenleg öt bokor van belőle, négy az elsőből szaporítva. Nagyon szeretem, ez bírja a homokot!



2013. május 5., vasárnap

Kert varázslat magazin

Amikor annak idején megvettük a kertet, és elkezdtem a kertészkedést, lelkesen gyűjtöttem az akkor induló Kert varázslat magazin számait. Tudjátok, olyan gyűjthető, albumba rendezhető formában árulták. Sok kellemes percet töltöttem az olvasgatásával, nézegetésével, és a kert leendő szépségéről való álmodozással. Egész tetemes mennyiség gyűlt össze, két vastag albumra való. Hogy megszűnt a magazin, vagy csak már nem vettem többé, már nem emlékszem.

 Úgy tűnik mostanában túl sok a szabad időm, mert egyenként beszkenneltem mind az 1152 oldalt, amit egy ügyes is program pdf fájllá alakított.

Csak itt, és csak nektek:
1. kötet: Növénykalauz,
             Kertészeti ismeretek
https://hotfile.com/dl/212169433/19fdcf2/Kert_varzslat_1.pdf.html 

2. kötet: Ültessünk kreatívan,
             Kertépítő,
             Stílusos kert

https://hotfile.com/dl/212212799/eaaa0bd/Kert_varzslat_2.pdf.html

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)