"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2013. február 8., péntek

Néha gondoltam rá, hogy jól meglepődnék, ha kiirtanák az erdőt a kert mellett, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Na jó, nem az egészet irtották ki, csak egy kb. 2-3 méteres sávot a kerítés mellett, de így is elég váratlan és mellbevágó volt a látvány.

Háttérben a letarolt erdősávval furcsán védtelennek, az előtérben meg a sok elszáradt tuja ág miatt vigasztalannak  tűnik a kert.


Nem is értem miért csinálták! Igaz, hogy a térkép szerint mellettünk "út" van, de ha az utat akarták járhatóvá tenni, annak csak úgy lenne értelme, ha a gyökereket is kiássák, de azt nem csinálták, és valahogy nem tudok benne hinni, hogy megteszik.


Igaz, rengeteget bosszankodtam a kertbe mélyen benyúló gyökerek miatt, cserébe viszont legalább de. 10- ig árnyékolt az erdő ebben a sávban, így mindig itt kezdtük a locsolást nyáron, hogy ne a tűző napon locsoljunk. Most viszont az árnyék eltűnt, a gyökerek, tövek maradtak, amiből -nincs kétségem felőle- újult erővel fognak tavasszal előtörni a hajtások, de árnyékot adó fa sokára lesz belőlük.

Azzal nem törődtek a munkások, hogy a levágott ágak hová zuhannak:
Az egyik telibe találta a fenyőmet, és letörte a csúcsát :(

Még szerencse, hogy a kerítés megúszta.

Szóval nem örülök. Még ha csak az én képzeletemben is, de a mellettünk lévő "zöld fal" védte a kertet a  belátástól, és az idegen behatolástól,  most viszont már messziről látszik, hogy itt egy elhagyatott kert, ahová "be lehet törni."

 És hogy fogok én így ezután egy szál bugyiban kertészkedni?

11 megjegyzés:

Petra írta...

Haha, hát attól függ, mennyire vagy bátor.

Sajnálom a fenyődet, jókora darab letörött a sudarából. Jellemző a "munkások" mentalitására.

Piszke a Birtokról írta...

gyorsan növő belátásgátlás: nyári ciprus. egyébként meg sajnálom :(

Holdgyöngy írta...

A gond, a legnagyobb az utolsó mondat: hogy fogok én...(Kacsint szmájlival)Megértem a bosszúságod, s tényleg szerencse, hogy a kerítés ép maradt.

csakBea írta...

@Petra: Először is üdvözöllek nálam :)
"Annyira" azért nem vagyok bátor, top, és bugyi a nyári felszerelésem, illetve volt...

@Piszke: Köszi. Megnő a nyári ciprus 1,5 méteresre?

@Holdgyöngy: Nem tudom, kiheveri-e a fenyő, úgy tudom elég érzékenyek a csúcs elvesztésére :( Ha nem, akkor megölték :(

Piszke a Birtokról írta...

papír szerint kb. 1 méteres - a mieink villámgyorsan a 2 métert is túlnőtték, majd megkérdem embert, de ha jól emlékszem, márciusban szórta el a magokat, ez meg egy július eleji kép https://picasaweb.google.com/lh/photo/EBTyWhvNAS-LOnmaqc_I9NMTjNZETYmyPJy0liipFm0?feat=embedwebsite

BoGyo írta...

Szegény kis fenyő:(
Tavasszal azért biztos jobban fog festeni az irtás, ha zöldbe borul minden. De biztos idő kell megszokni a látványt.

Juhmeli írta...

Sajnálom, az erdei kerted ilyen védtelenné vált.

Én gyerekkorom óta nem voltam bugyiban a kertben, majd kipróbálom.

Kár a fenyőért, nagy bosszúság, de szerintem ebbe nem hal bele, csak a formája kérdéses, hogy merre és hogyan nő tovább.

Hédi írta...

nagyon durva, amit műveltek! Szorítok a fenyőnek!!

csakBea írta...

@Piszke: Azt azért figyelembe kell venni, hogy ami nálatok 2 méteresre, nálunk jó ha fél méteresre nő...

@Bogyo: Hát, nem tudom, meg fogom-e szokni...

@Meli: Az erdő közepén, ahol a madár se jár, lehet, hogy te is járkálnál úgy. Bár nyáron egyszer jól meglepődtem, amikor gyanútlanul locsolgattam a bugyimban, és hirtelen két fickó bukkant ki az erdőből, illedelmesen köszönve. Akkor azért szerettem volna egy kicsit a föld alá süllyedni :)

@Hédi: Köszönöm! Szerintetek megigazítsam a törött ágvéget, vagy bízzam a természetre?

Hobbikertész írta...

Szia Bea,
Sajnálom a dolgot.
Mi a napokban tudtuk meg, hogy mögöttünk fekvő mezőgazdasági terület ipari park lesz. :(
A turkesztáni szil 2 év alatt másfél méteresre is megnőhet, ha jól gondozod. Az ovinál az egyik háznál 4 méter magas. Ráadásul nem is drága. :)

csakBea írta...

@Hobbikertész: Köszi, és sajnálom a ti dolgotokat :(
Akkor nektek is be kellene ruházni egy pár turkesztáni szilre!
Az a baj, hogy én már ültettem oda bokrokat, meg tujákat, csak lassan nőnek, a tuja nem is takar, csak szép. Gondolkodtam rajta, hogy kiszedem,és mást ültetek a helyére, de sajnálom bolygatni.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)