"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2012. március 8., csütörtök

Palánták az ablakban

Bár úgy néz ki, mintha a kocsmában italoznának, de nem...
 Mivel a kertben a tavalyi magvetéseim teljesen hiábavalónak mutatkoztak, elhatároztam, hogy az idén megpróbálok minden virágot az ablakban előnevelni, ennek csak az ablakpárkány hossza szabhat határt.
Találtam a az egyik üzletben porcsinrózsa magot, ezt mindenképpen ki akartam próbálni, mert gyönyörű, de az egyszeri próbálkozásom vele nem vezetett eredményre, ki sem kelt egy darab sem. Most az ablakban, nylon zsákkal letakarva már másnapra kikeltek a magok a vécépapír gurigákban, de utána elég sok kis palánta elkezdett dőlni, penészedni. Zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy kikelés után el kell-e távolítani a takarást, vagy még hagyni amíg megerősödnek a palánták, úgy látszik hiányoztam az iskolában, amikor ezt tanultuk.
Hogy elejét vegyem a pusztulásnak, néhányat megpróbáltam áttűzdelni. Nem tudom mi lesz belőle, a porcsinrózsa palánták két szikleveles korukban nagyon picik, mikroszkóp alatt precíziós műszerrel kellene velük bánni.


áttűzdelve


A rézvirágok ehhez képest óriások, sőt, óriás óriások. Kellemes meglepetésként ezek is kikeltek másnapra; bezzeg tavaly a kertben az áprilisban elvetett magokból 3 darab kelt ki - júliusban.



Ezenkívül elvetettem a Hédi és Juhmeli által küldött pézsmamályva és díszcsorba magokat, egynyári tatárvirágot,

tatárvirág


 és akarok még oroszlánszájat, büdöskét borzaskatát is, csak gyűjtenem kell még a gurigákat vagy a tejfölös poharakat. Mindegyikből szórok majd el a kertben is, biztos ami biztos, mert manapság több lábon kell állni...

13 megjegyzés:

Mr. Paparazzo írta...

Remélem szép nagyra nőnek majd a növényeid!
Nagyon jó a "kocsmai" rajz a két kertész segédről! :)

csakBea írta...

Három... :)

BoGyo írta...

Remélem szerencséd lesz a porcsinrózsákkal!! Nagyon jó a rajz (ismét:)!

Juhmeli írta...

A fóliát le szoktam venni, ha már kibújtak, főleg a nagyobb levelűekről. A kicsiknél megvárom míg nő lomblevelük is. Ekkor szoktam átpalántázni is őket. Azt írod, hogy penészednek a palánták, próbáld csökkenteni a vízmennyiséget, legalább nem nyúlnak annyira fel és jobban tűrik majd a kerti körülményeket. Persze ne száradjon ki a föld, de ne is tocsogjon. Könnyű ezt mondani, igaz?

Juhmeli írta...

Elfelejtettem, ha rajta van a fólia, ne felejtsd szellőztetni őket! A túl nagy páratartalomtól is penészedhet.

csakBea írta...

Mára már úgy látom, mindegyik porcsinrózsa elpusztul, az is, amit áttűzdeltem, az is, amit nem :(
Penészesedni csak két gurigában kezdett, de a többi is elszáradt? vagy mit csinált. És csak a porcsinrózsák. Azokat mindet a gurigákba vetettem, vagy amiatt van, vagy nem tudom.... Mintha a guriga elszívná a nedvességet a növényektől... pedig nedves a föld, nem tocsog, szellőztetem. Áááá, nincs ötletem, hogy miért. Szereznem kell még magot, és azt nem gurigába vetem. Hogy miért nem vettem két csomaggal??

Névtelen írta...

http://www.3szek.ro/load/cikk/32541/nem_hal_szomjan_a_porcsinrozsa
Április még messze van!
Laci
(Esetleg próbáld meg tiszta/steril homokban a palántát nevelni.)

Névtelen írta...

Jártál már ebben a boltban?
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/02/18/09/Mire_jo_a_lila_kukorica__megmutatjuk_a.aspx
http://www.agroinform.com/aktualis/Agroinform-Hirszolgalat-Felturbozott-juhturo-es-kolestorta-az-i-boltban-Innovativ-elelmiszerbolt-Debrecenben/20111102-17658/
(Vagy Paparazzo?)
Laci

Flóra írta...

Véletlenül rád találtam és gratulálok, mert olyan mókás téged olvasni....tetszik a stílusod...!

De látom én már le vagyok maradva....azt hiszem kapkodnom kell magam a palántázás megkezdésében..!

Szép napot és jó munkát a kertben!
Flóra

Flóra írta...

Egyébként a szobában nevelt palántáimból soha nem lett semmi! Most sajnálom csak az ablakcserében elajándékozott régi ablakokat! Olyan jó kis palántaneveldét kéne csinálni kintre...mami biztos elmondaná régen hogyan csináltàk....marhatrágya alulra...azt melegítette ha jól tudom??
Kintre vetve viszont sikerrel járok....!
Üdv.:Flóra

csakBea írta...

Laci: Az "én zacskómon" március-április van írva ültetési időnek!
Hogy Mr. Paparazzo járt-e abban a boltban nem tudom, én csak a tacskóba járok meg a baumaxba :)

csakBea írta...

Kedves Flóra, köszönöm szépen!
Sajnos én nagyon amatőr kertész vagyok,(sőt ilyen tekintetben a szüleim is azok), úgyhogy nem tudom, hogy csinálták régen, de nagyon elképzelhetőnek tartom a marhatrágyás megoldást!

Flóra írta...

Kedves Bea! Amatőr vagyok én is sok mindenben....de olyan jó kísérletezni....valami mindíg lesz a palántáimból, ha más nem akkor a földi bolha vacsorája....!
Üdv:Flóra

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)