"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2011. november 28., hétfő

A tökléről

Még csak annyit, hogy tettem bele egy kevés citromlevet, és kb. egy teáskanál fahéjat. Amikor már jól kihűlt, igazán finom lett, most már nem érzem víz ízűnek, meg merem kockáztatni, hogy finomabb, mint a bodzaszörp. Nem kell bele alma, így jó ahogy van, az a fahéj nagyon ott van! :)

2011. november 27., vasárnap

Sütőtökölés

  Mit is csinálhat ilyenkor egy kertészlányka, amikor a rossz idő miatt beszorul a lakásba?
Természetesen nekiáll sütni- főzni (mindent, csak vasalni nem kelljen), és hízik 2-3-4-5 kilót.

Még a jó múltkorában kaptunk a BJ hívójelű szomszédtól három nagydarab nagydobosi sütőtököt. Sóher létére úgy adta, hogy nem is kértük, mert nem ő termelte, hanem... Na, mindegy, ez hosszú és érdektelen történet, a lényeg az, hogy ránk szakadt ez a három tök.
 A legkisebbet még úgy frissiben (2 hét múlva) megsütöttük, aztán a férjemmel közösen legyűrtük, mert természetesen a kölykök nem akartak enni belőle. Ákosban még volt annyi mersz, hogy megkóstolja, de aztán gyorsan le is tett a dologról.

A másik két tök azóta is a pincében várt a sorsára. Most felhoztuk megnézni, hogy egyáltalán jó-e még, vagy tönkrement. Semmi baja, így a felét megsütöttem tegnap, ezzel tele is lett a hócipőnk a tök evéssel, a másik felével kapcsolatban  az uram igencsak arra akart rávenni, hogy dobjuk ki.
 Ezt viszont én nagyon nem bírtam volna megtenni, mert nem szeretek semmit kidobni. Ezért nekiálltam sütőtökös recepteket keresni a neten.
A sütőtökleves ugye már kilőve, magamtól sem nagyon éreztem volna annyi bátorságot, hogy kipróbáljam, de hogy Juhmeliéknek sem ízlett, csak megerősített a tartózkodásomban.

Miután végigolvastam sok-sok-sok sütőtökös receptet (főleg süteményekre koncentrálva), kettőt választottam ki .
Az egyik egy rostos sütőtök ivólé. Ez ugyan nem sütemény, de "Harry Potter óta" mindig is fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hogy hogy lehet a sütőtökből levet csinálni? Magamtól arra gondoltam, hogy valamilyen szuper gyümölcscentrifugával facsarnak belőle levet, de ez a recept sokkal egyszerűbb, gyümölcscentrifuga nélkül is elkészíthető.


A másik pedig Limara sütőtökös keksze. Ez is hamar elkészíthető (ha a tök már meg van sütve), nagyon finom, puha tésztája van, a sütőtök íze csak enyhén érezhető, kellemesen harmonizál a fahéj és a csoki ízével.  Laci nagyon szkeptikusan állt a dologhoz, a kész süteményekből viszont egy ültő helyében benyomott vagy ötöt, a tetejére csoki szirupot csepegtetve.
 A gyömbért én kihagytam, mert nem volt itthon (sőt, még sosem volt itthon) és rögtön két adagot sütöttem. A maradék sült tököt pedig 40 dekás adagokban lefagyasztottam  (ennyi kell két adaghoz), remélem felengedés után majd jó lesz a süteménybe, ha újra ki akarom próbálni.

2011. november 23., szerda

Esőt akarok!

Esőt akarok! Esőt akarok! Esőt akarok! Esőt akarok! Esőt akarok! Esőt akarok! Esőt akarok! Esőt akarok!
Esőtakarokesőtakarokesőtakarokesőtakrokesőtakarokesőtakarokesőtakarokesőtakarokesőtakarokesőtakarok..........................................................................................................................

2011. november 20., vasárnap

A nyomozás folytatódik

Nem hagy nyugodni ez a nyírfa kérdés, ezért további nyomozást folytattam az ügyben.  Na, ne gondoljatok nagy dologra, csak kutya séta közben megvizsgáltam a lehullott nyárfa leveleket, találtam néhány olyat is, ami még zöld volt.
Tehát:  alakra jobban hasonlít a kis fám levele a nyárfa leveléhez, mint a nyírfáéhoz,  de a nyárfa levele fényesen zöld, és nagyon jellegzetes, hogy a levél nyél oldalra lapított. Ezt a földön heverő összes levélnél tapasztaltam.
Balról jobbra: nyárfa, kis fa, nyírfa 
a nyárfa jellegzetesen oldalra lapított levél nyele
Ezután a nyírfák törzsét figyeltem meg. A képek és személyes tapasztalatok alapján azt állapítottam meg, hogy a nyírfák kérgén jellegzetesen vízszintes vonalak láthatóak,  függetlenül a nyírfa fajtájától, akár fehér, akár színes törzsű nyírről van szó.
Emígyen:
nyírfa kéreg

És itt van a kis fám törzse:

Talán még van remény, talán kifehéredik a törzse...  Csak a levél alakja....

2011. november 18., péntek

Szörnyú nyanúm támadt...

Szörnyű, szörnyű gyanúm támadt. Lehet, hogy az én nagy hangon hangoztatott, és féltve dédelgetett saját kelésű nyírfáim nem is nyírfák, hanem egyszerű nyárfák???
 A gyanú akkor fogalmazódott meg bennem,  amikor olvastam Juhmeli bejegyzését az újonnan ültetett nyírfa magoncáról. Nekem akkor rögtön az jutott eszembe, hogy : - De hát ennek nem is fehér a törzse!-
És akkor hasított belém a felismerés, hogy az én pici fáimnak sem!!!

A legnagyobb már van olyan nagy ( 80 centi körül), a  kérge is elfásodott , hogy szerintem már mutatkozni kellene rajta a nyírfa törzsére jellemző fehérségnek, de semmi.... szép egyenletes barna kérge van.  Nosza, gyorsan összehasonlítottam a levelét egy kertből hozott tuti nyírfa levéllel, és "abbiza" nem egyezik!
A nyírfa levél inkább olyan rombusz alakú, a kis fáknak meg inkább szív alakú levelei vannak.
Ilyenformán:

Nem pont emiatt,  de vettem egy könyvet -Fák- címmel. A kicsi fiam tavaly év végén kapott két, ezer forintos könyvutalványt jutalomként, de ha rajta múlik  sosem lett volna levásárolva, mert a gyerek magyar nemesnek képzeli magát ( nem írok, nem olvasok).  Mondjuk ha az olvasnivaló monitoron van tálalva, talán  lenne esélye annak, hogy elolvassa...



No, ebben a könyvben gyorsan utána néztem mind a nyírfának, mind a nyárfának. De mivel mindkettőnek számtalan fajtája van, csak az a biztos, hogy semmi nem biztos. De nagyon- nagyon  gyanús.... Ezt a szívást! :/

2011. november 12., szombat

Kerthiányból kifolyólag, és íráskényszertől vezérelve közhírré teszem, hogy...

..." máma" ez van:

Nyolcadikán ugyanez volt, csak húszas számmal, holnap pedig ugyanez lesz, csak 46-os számmal,-( ami nem a lábméretet jelöli.)
 Ohhh, 17 évvel ezelőtt pontosan ötven perce született meg Gergő..... (pontos idő: 17 óra 55 perc)

2011. november 6., vasárnap

A szezon vége

Elérkeztünk az utolsó kerti munkához az idén, felraktuk a nyúlrágás elleni védőhálókat a fákra. Sajnos sokkal kevesebb gyári háló van, mint fa, így a hiányzókat mindenféle tescós meg nem tescós szatyorral helyettesítjük, azzal tekerjük körbe a fákat meg a kis bokrokat, amiről úgy gondolom, hogy megkívánhatja a nyúl.

védjük a fákat...

 Ilyenkor tiszta hülyének érzem magam, mert a szomszédok közül senki nem teker. Pláne nem ilyen gyönyörű időben mint amilyen ma volt, a napon melegünk volt rövid ujjúban is. ( Ennek egyrészt örülök, másrészt meg rögtön aggódni kezdek az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés és a szárazság miatt, mert az eső az csak nem akar esni)... Várni viszont nem merek vele, első évben is a halogatás lett a veszte a gyümölcs fáimnak, addig halogattuk, amíg leesett a hó, és jött a nyúl. Szegény fáim azóta is viselik a nyomát.
Sőt, ami akkor a nem tűnt vészesnek, mert a vékony kis kéreg sérült csak meg, most sokkal rondábban néz ki. Ahogy nőtt a fa, vastagodott a kérge, vele együtt nőtt a repedés is. Persze be kellett volna kenni őket valami sebkezelővel, de tényleg nem tűnt vészesnek, különben sem használt olyat egyik ősöm sem, felesleges pénzkidobásnak gondoltam. Most meg már olyan sok kellene, hogy az egész repedést befedjem vele, hogy sajnálom rá a pénzt, hiába gondolom most már úgy, hogy nem felesleges; qurva drága egy ilyen sebkezelő!
Sajnos az őszi barack fa kérge is össze-vissza van repedezve, pedig azt nem rágta meg a nyúl, fogalmam sincs mi baja, de nagyon csúnyán néz ki :(
Az idén meg az őz rágott (vagy csak dörzsölt?) meg két fát, most azok sem tűnnek vészesnek, de lehet, hogy később rajtuk is nagyobb lesz a sérülés? Tényleg venni kéne valami sebkezelőt, legalább a friss sérüléseket bekenni.... Nem tud valaki valami házi praktikát fa sebkezelésre???


2011. november 1., kedd

Peregnek a levelek

Ma is kiszaladtunk, mert olyan csodálatos idő volt, és mert megtehettük.
Ma nem ástam fel húsz méter földet, hiába viccelődött vele az uram, hogy azért akarok-e kimenni? Sőt, egy métert sem...
Kicsit meglocsoltuk az örökzöldeket, mert az eső nem esett mostanában, ami esett, az is csak mutatóba. Aztán nagyjából összekapirgáltam a lombot a gyümölcsfák körül és elégettem őket, némi gazzal együtt. Mindent csak lazán, óvatosan, hogy meg ne ártson. Lassan, és csendesen...

Aztán csak leültem, és gyönyörködtem a kertemben... Hála Istennek (vagy a szolgáltatónak), most a mobilnet is működött így az uram is lekötötte magát. Én meg csak ültem, és hallgattam a fák lehulló levelének lágy neszét...
A mellettünk lévő akácerdő már majdnem kopasz, de azért maradt még levél a fákon, amiknek a pergése halk aláfestést adott a csendes nézelődésemhez. Csak ültem és néztem, és gyönyörködtem. Most már kinőttek a bokrok és a fák annyira a földből, hogy novemberben is szép legyen a kert, pár éve még nem így volt...  Csak pihentem... Aztán egy kicsit elborultam. A nap sütött, a fejemnél Bogyó fogta el a kevés szelet, az ég annyira kék volt..., horpasztottunk vagy egy félórát.
Néha olyan kevés is elég...

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)