"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2011. július 3., vasárnap

Ásatás

Mint azt már rengetegszer említettem, a kertünk akác erdő mellett van, sőt, inkább a közepén. ( Emiatt van kényszerem minden alkalommal elsütni azt a mondást, hogy : Erdő közepében jártam....) De nem csak mellettünk van erdő az említett fából, hanem amikor megvettük a kertet, még bent is lépten- nyomon a földből előtörő hajtásokra bukkantunk.
Ezért aztán akárhol, akárhányszor ásunk a kertben, minden alkalommal rejtett akác gyökerekre bukkanunk, nehéz úgy egy virágot, egy növényt elültetni, hogy az ültető gödörből először ne kellene akác gyökeret kiásni.
Néhány helyen azonban nem csak rejtett gyökerek vannak, hanem nagyon is láthatóan kivágott fák gyökércsonkjai, amit eddig sehogy sem tudtunk kiszedni a földből. Az idő vasfoga azonban végre meggyengítette ezeket is, és az elmúlt napokban, hetekben jó sokat kiszedtünk a földből (ezeket már megmutattam korábban), mint ősi dinoszaurusz csontok sorakoznak a ház falánál.
Mert ilyen sikeresek voltunk, vérszemet kaptam, és rábírtam az uramat, hogy próbálkozzunk meg a felső kerítés tövében lévő, legnehezebben kiásható maradványok kitermelésével.


Nagyon jó kis munka volt! Mint a régészek, először körbeás-tuk- ta a feltárandó területet, aztán csákánnyal, kis kapával, kézzel tisztogattuk a széleit; bár azt hiszem, a fűrésszel való vagdosás, és végül a lábbal való rugdosás nem feltétlenül tartozik a bevált régészeti gyakorlathoz. A legvégén aztán a csavarás jött, itt már a férjem régészből átvedlett fogorvosba- merthogy az is úgy csavarja ki a fogat, - na meg Steven Segalba- aki a nyakakat szokta hasonló mozdulattal kitörni. Szóval a munka mellé még színházi előadást is kaptam, by my husband :)

ásatási terület

Van még min dolgozni, utána már jöhet a terep rendezés, itt egy meredek partoldal van, mit szeretnék a lehetőségekhez képest kiegyenesíteni, mert így hiába locsolok itt, a víz mindig lefolyik, a növényeknek meg nem marad semmi.  Remélem a gyökereiket nem tettük tönkre a szórakozásunkkal!

7 megjegyzés:

Piszke a Birtokról írta...

Ha véletlenül végeznétek az összes akácgyökérrel, jöhettek ide is, van rengeteg :)

Juhmeli írta...

Nem irigyellek, sz.r meló. Nekünk egy sor almafatuskóval kell megbirkóznunk, és néhány dióval is. Még gyűjtjük hozzá az erőt és fűnyírózzuk a hajtásokat.

csakBea írta...

Az se lehet egyszerű. A hajtások levágása az jó, gyengülnek tőle.

Ági írta...

A meggysarjak se kutyák. Az akác meg borzasztó, a szomszéd felé van egy akácsövény. Életem 32 éve alatt négyszer lett teljesen kiirtva, most már megbékéltünk vele, formára nyírtuk. 3 méteres fákból áll.
Mellette megrogyott a kerítés, Laci kikötötte egy drótkötéllel a fatörzshöz. Olyan gyorsan nőtt, és a drót úgy elszorította, hogy a felső része kiszáradt, de a kötés alatt szép lombos fa fejlődött. A ház előtti két gömbakáccal meg a trombitafolyondárral is hasonló ásási munkákat végeztünk.

Ági írta...

Különben meg ezek a csökök tisztára trendi dolgok, mifelénk átfaragva kiállítást is rendeztek a dunai uszadékfák csökjeiből, extra bútorokat gyártanak belőle az osztrákoknak, meg lesikálva az ajtó elé teszik. Tavasszal piros tojást, ősszel meg dísztököket aggatnak rá.

Juhmeli írta...

Ez a dekorációs lehetőség eszembe sem jutott, pedig az osztrákoknál én is láttam már szép faragványokat. Faragni nem fogok, de ha jó lesz a kiásott alapanyag, talán megszáll az ihlet néhány újrahasznosítási ötlettel. Ha eszembe jut még ez a lehetőség, miután meggyötört tenyérrel, vörösre ásott fejjel, égő fülekkel diadalmasan vonszoljuk ki a gödrökből az elpusztított göcsörtös maradványokat.

csakBea írta...

Nekem eszembe jutott, azért is nem dobtam ki őket. A megvalósítás még kicsit várat magára...

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)