"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2011. július 31., vasárnap

Pocsék idő- pocsék képek

Ma is olyan vacak, őszies idő volt, mint tegnap, de legalább nem esett, így kiszaladtunk megnézni, hogy mi újság. Így aztán véletlenül láthattam virágozni a sásliliomot, aminek tudvalevőleg csak egy napig virágoznak az egyes virágai.

Már olyan régen láttam virágozni, hogy el is felejtettem, hogy hogy néz ki. Sok-sok évvel ezelőtt vettem, kétszínű sásliliom néven, és lám, valóban kétszínű, 3 szirom sárga, 3 pedig pirosas-bordós, középen sárga csíkkal (telefonos kép, azért ilyen ócska). Miután megvettem, elültettem, és végre virágzott, rögtön eszembe jutott, hogy nem jó helyen van, ezért éveken át ültetgettem egyik helyről a másikra, tő osztottam, amitől a sásliliom sztrájkba lépett és nem hozott virágot. Most végre újra virágzik, pedig már azt hittem, az idén sem fog. Elég későn hoz virágot, szereznem kellene több fajtát is, ami korábban nyílik és legalább ugyanilyen szép és igénytelen. (És kellene még egy rokon értelmű szó a "virágzott"-ra)

"Éva néni sárga virágja" az egy hetes eső után most érzi jól magát, máskor szinte mindig lógatja a leveleit.

A Mária virág is összeszedte magát,


de arról a múltkor még fényképezővel sem tudtam normális képet készíteni, ezért meg kell elégedjek ezzel.
Mivel "enyhén" kertmániás vagyok, az utóbbi évek viharai miatt a lakótelepen kidőlt fák felvágott törzseit, tuskóit, vastag ágait szégyentelenül össze szoktam szedni, és kivinni a kertbe, mert minek enyésszen el a lakótelepen szétdobálva, amikor nálam is elenyészhet?Az így megszerzett fatörzseket aztán lekentem valami fa védő szerrel, hogy ne korhadjanak, de vagy többet kellett volna kenni rá, vagy ezt minden évben meg kellene ismételni, mert az alsó oldalukon, ahol érintkezik a földdel, elkezdtek korhadni. Ezért időnként megforgatom őket, hogy száradjanak, és ma találtam az egyik alatt egy csomó orrszarvú bogarat. Úgy látszik, ezek is korhadt fával táplálkoznak, mint a szarvasbogarak, csak az a furcsa, hogy sötétbarnák voltak, pedig emlékeim szerint gyerek koromban (amikor utoljára láttam orrszarvú bogarat), ezek a bogarak  még feketék voltak.

Na ezek aztán olyan pocsék képek, hogy gyorsan felrakok valami szebbet is .





2011. július 30., szombat

Kert helyett

Ma ez van:

video

Meg az ázott kutya szag...

2011. július 23., szombat

Kicsit morbid

Amióta kutyám van (illetve amióta panelben lakom és kutyáim vannak), mindig komoly gondot okozott számomra, hogy ha eljön az idő, amikor eltávoznak az örök vadászmezőkre, hová fogom őket temetni.  Emlékszem, egyszer, amikor egy tengeri malacunk boldogult meg, milyen nagy probléma volt a temetése.

Nyilván nem dobtuk ki csak úgy a kukába, még akkor sem tettem volna, ha szabadna, de még egy ásónk sem volt, amivel elföldeljük, a "hová-ról"  nem is beszélve. Akkor kölcsön kértünk egy ásót, és a pusztába vittük ki szegényt egy bokor alá, de a gyökerektől nagyon nehéz volt ásni, meg egyébként is, olyan rossz volt csak úgy elkaparni.

Ezért aztán amikor megvettük a kertet, bár meglehet, hogy ez kicsit morbid, de az első gondolatom az volt, hogy jaj de jó, lesz hely ahová temethetem a kutyákat, és komolyan megkönnyebbültem.

Már azt is tudom, hol lesz a végső nyughelyük.


 A kúszó tuja mögött a sarokban
Kicsit szíven üt amikor itt gyomlálok, vagy locsolom a bokrokat és a kutyák jönnek utánam, hogy nem is tudják, - a leendő sírhelyükön mászkálnak, de hát az emberek is csinálnak olyat, hogy előre megveszik a saját sírhelyüket, az sokkal ... nem is tudom...
Ha semmi közbe nem jön, van azért még jó pár évük, addigra a szegélyező bokrok remélhetőleg már jó nagyok lesznek. Bár a bukszusokat innen akarom az ősszel kiszedni, majd ültetek valami mást a helyükre. A kerítés mentén van itt fagyal, aranyvessző, és igen, van itt valami szil bokor is, hogy turkesztáni vagy sem, nem tudom, mert úgy "szereztem" a hajtást a pusztából.


Na de hogy ne legyen ilyen szomorkás ez a bejegyzés, megmutatom a legújabb szerzeményemet.
egy szál harangvirág kasvirág
A fickó akitől vettem, azt állította, hogy rendkívül igénytelen növény. Hát úgy legyen!

2011. július 18., hétfő

Sövény mánia

bukszus

tuja

fagyal-tuja
fagyal-  bukszus

a három együtt, középen nyírfával és egy "vaddisznóval"

2011. július 17., vasárnap

Amilyen a mosdó


 A mi kertünk lejtős. Amikor kutat fúrattunk, a kútfúrók azt mondták, hogy a kert legalacsonyabb pontján kell fúrni, mert... Mert. Viszont a házat a kert felső harmadába építtettük, így ez az jelentette volna, hogy minden kézmosásért, egyébért le kell szaladni a kert aljába. Nagy nehezen arra rábeszéltük őket, hogy mégse legalulra, hanem följebb fúrják egy kicsit, viszont még így is messze van az ilyen kényelmeseknek, mint mi. Szerencsére már feltalálták a slagot, ezt szépen hozzácsatlakoztatjuk a szivattyúhoz, azzal vezetjük föl a vizet. De hogy se tartani ne kelljen egyikünknek, míg a másik kezet mos, na meg lehajolni se kelljen ( nem megy az már könnyen ebben a korban), ezt a zseniális megoldást választottuk. És hogy mosakodás stb. közben a lábunk se legyen csurom vizes, alá raktunk egy 200 literes esővízgyűjtő tartályt. A tartálynak alul elzárható csapja van. Ha megtelt, kinyitjuk az alsó csapot, és hogy ne a lábunk alá folyjon a víz, egy másik slagot kötöttünk rá, ezt pedig a fagyal sövény tövébe vezetjük. Ők járnak a legjobban, amíg kint vagyunk, naponta többször kapnak 200 liter vizet. Persze vezethetjük máshová is, de mivel arra  lejt a kert, már észre vettem: Minden víz Rómába a fagyal sövényhez vezet.

2011. július 16., szombat

Vihar és hőség

A héten nálunk kétszer is volt eső, sőt, hétfőn jó nagy vihar is. Egészen ijesztő volt, ahogy este nyolc körül megállt a felhő a lakótelep fölött ( legalábbis úgy látszott ),egyik percről a másikra éjszakai sötétség lett, és jött viharos szél, meg a hatalmas zápor. Az egésznek olyan világvége hangulata volt, mondtuk is, hogy ilyen időben szokták forgatni a katasztrófa filmeket.
A panelból azért elég biztonságosan mozizhattuk, de másnap ahogy mentem dolgozni, az egész városban mindenhol az utak mentén rengeteg letört ágat lehetett látni, van ahol fákat is kettétört, vagy kidöntött a szél. A lakótelepen a puszta "bejáratánál" álló hatalmas nyárfának törte le két jókora ágát, rá a járdára, és egy kis fát tört derékba.

Eléggé izgultam, hogy mi lehet a kertben. A házat, a budit féltettem legjobban, na meg a nagy nyírfámat, amit mi ültettünk és  már kb négyméteresre nőtt . Azt hiszem, az összes növényem közül ez a fa fejlődött a legtöbbet a kertben, nagyon sajnáltam volna , ha baja esik. Évekkel ezelőtt egy hasonló (vagy nagyobb) viharban elhajlott a csúcsa, de akkor még kisebb volt, két oldalról kihúzattuk, kikaróztuk, és sikerült kiegyenesednie, azóta már a mankóit is kiszedtük.
Most szerencsére semmiben nem esett kár, a nyírfa is egyenesen  áll, ahogy kell. Büszkén, kihúzva magát, remélem egy darabig nem lesz belőle balalajka!  Imádom a nyírfákat, a kedvenc fám!

Nem is a vihar és az eső hagyta rajta a nyomát a növényeken, hanem a két eső közötti őrült hőség. Amikor beültettem a liliomokat, teljesen száraznak éreztem a földet, a piros virágú petúnia pedig úgy tűnik megadta magát, ( és az egyik nyári orgona, és a legutóbb ültetett gyöngyvessző, a díszcsorba meg befejezte a virágzást, köszöni szépen, de nem hajlandó ebben a hőségben rovarokat csalogatni), valahogy nincs szerencsém a piros virágokkal. A másik, az egyszerű lila virágúnak  viszont semmi baja, ahogy a férjem szokta mondani egyes növényekre, erős paraszt gyerek az, bírja a kiképzést!

Ma már szerencsére nem volt olyan nagy meleg, ezért néha kibújtunk az árnyékból, és csináltunk is valamit. Például a kis bicskámmal letisztogattam a kiásott gyökereket a kéregtől, földtől, és egyenlőre virágágyás szegélyt álmodtam belőle. Még nem tudom, hogy tetszik-e igazán, vagy nem, mindenesetre érdekes.



A terep, rendezés után. Egy gyökérrel nem bírtunk el, folyt.köv. Majd. Egyszer.

2011. július 14., csütörtök

Veszélyesen élek

Kockáztattam, és beruháztam 3 cserép liliomra a Pennyből. Hogy ez milyen veszélyes vállalkozás ( mármint a pénztárcámra nézve),  azt csak az tudja, aki ismeri a földemet. Ha összeírnám, hányféle növényt vettem már, ami rövid idő alatt elpusztult nálam, elég hosszú lista lenne. A legutolsó a nemrég vett gólyaorr, amelyik bár még nem pusztult el, de nem sok jövőt jósolok neki.
Igaz, úgy tűnik, a liliomok jól érzik magukat nálam (kop-kop-kop), de azért nagyon izgulok az új növényekért. Ősszel akartam új hagymákat venni, de nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget. Nálam a kertben már elvirágoztak a liliomok, ezek meg most vannak pompájukban. Nem is értem, hogy csinálják az üzletek, hogy pont virágzásban tudják a növényeket árulni, biztos van valami titkuk.

Kezdem úgy érezni, hogy van valami jogos a férjemnek abban a kijelentésében, hogy én állandóan ültetek valamit.

2011. július 10., vasárnap

A mai nap tapasztalata...

Egérrel nagyon nehéz kutyát rajzolni. Legközelebb ceruzával próbálkozom.

Ui: Vagy macskával  :)

2011. július 9., szombat

Új fejléc

Azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk, hogy kezdenek rajtam kiütközni az infantilizmus jelei ....

2011. július 3., vasárnap

Hej mi-mi-mi-mi-mi-mi, mi mozog a....



Az utóbbi időben akármikor elmentem e mellett a puszpáng bokor mellett, mindig motoszkálást hallottam a tövéből, és láttam egy elsuhanó árnyat.  Persze gondoltam, hogy  gyík, nagyon sok van belőle a kertben, de ma sikerült megpillantanom, ahogy "fel van mászva " a bokorra. Nem volt szívbajos, simán megvárta, amíg elmegyek a fényképezőért, és hagyta, hogy fotózzam. Nagyon rafinált módon a pókháló alá ült, gondolom megvárja, míg bekerül valami a hálóba, aztán elcsórja a póktól. 
Nem tudom van-e a gyíkoknak állandó lakhelyük, de most hajlok arra, hogy igen. Egy másikat állandóan a ház alól, alá látok besurranni, ez meg szerintem itt lakik a bokorban. Örülök nekik, nagyon szépek!



Ásatás

Mint azt már rengetegszer említettem, a kertünk akác erdő mellett van, sőt, inkább a közepén. ( Emiatt van kényszerem minden alkalommal elsütni azt a mondást, hogy : Erdő közepében jártam....) De nem csak mellettünk van erdő az említett fából, hanem amikor megvettük a kertet, még bent is lépten- nyomon a földből előtörő hajtásokra bukkantunk.
Ezért aztán akárhol, akárhányszor ásunk a kertben, minden alkalommal rejtett akác gyökerekre bukkanunk, nehéz úgy egy virágot, egy növényt elültetni, hogy az ültető gödörből először ne kellene akác gyökeret kiásni.
Néhány helyen azonban nem csak rejtett gyökerek vannak, hanem nagyon is láthatóan kivágott fák gyökércsonkjai, amit eddig sehogy sem tudtunk kiszedni a földből. Az idő vasfoga azonban végre meggyengítette ezeket is, és az elmúlt napokban, hetekben jó sokat kiszedtünk a földből (ezeket már megmutattam korábban), mint ősi dinoszaurusz csontok sorakoznak a ház falánál.
Mert ilyen sikeresek voltunk, vérszemet kaptam, és rábírtam az uramat, hogy próbálkozzunk meg a felső kerítés tövében lévő, legnehezebben kiásható maradványok kitermelésével.


Nagyon jó kis munka volt! Mint a régészek, először körbeás-tuk- ta a feltárandó területet, aztán csákánnyal, kis kapával, kézzel tisztogattuk a széleit; bár azt hiszem, a fűrésszel való vagdosás, és végül a lábbal való rugdosás nem feltétlenül tartozik a bevált régészeti gyakorlathoz. A legvégén aztán a csavarás jött, itt már a férjem régészből átvedlett fogorvosba- merthogy az is úgy csavarja ki a fogat, - na meg Steven Segalba- aki a nyakakat szokta hasonló mozdulattal kitörni. Szóval a munka mellé még színházi előadást is kaptam, by my husband :)

ásatási terület

Van még min dolgozni, utána már jöhet a terep rendezés, itt egy meredek partoldal van, mit szeretnék a lehetőségekhez képest kiegyenesíteni, mert így hiába locsolok itt, a víz mindig lefolyik, a növényeknek meg nem marad semmi.  Remélem a gyökereiket nem tettük tönkre a szórakozásunkkal!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)