"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2011. június 4., szombat

Technikai okokból

Kamasz koromban olvastam egy könyvet, Daniella volt a címe. Ez egy kis alakú régi könyv volt, anyukám vette lánykorában, úgynevezett " pengős" könyv;  még pengőért vette annak idején. 
Daniella a főszereplő lány neve volt, akinek volt két hatalmas német dogja. (Azt hiszem így már érthető miért tetszett). Annyira emlékszem a történetből, hogy valamelyik századfordulón játszódik, amikor is az emberek (ahogy az szokás ilyenkor), meg voltak ijedve, hogy közeleg a világvége. Ha jól emlékszem, a többi főszereplő egy gimnáziumi fiú osztály volt, akik a forduló előtt fúrtak, faragtak, kopácsoltak, ami miatt mások azt hitték, hogy a koporsójukat ácsolják. Szilveszter éjjelén aztán amikor az emberek várták a véget és az nem jött el, a fiúk kollégiumi szobájának nyílt az ablaka, és ők kilógattak egy hatalmas transzparenst, amire ez volt írva: " A világvége technikai okokból elmarad!"

Na, hát ezt a hosszú felvezetést csak azért írtam, hogy elmondhassam: az egész héten ígérgetett eső nálunk úgy tűnik, technikai okokból elmaradt. Hetek óta nem esett eső, szárad minden.
A snidlingem úgy eltűnt a virágágyásból , mintha ott sem lett volna; a kőtörőfű közepében hatalmas barna folt, mintha tényleg megégett volna; a rézvirág magoncok végleg kiszáradtak, a rózsának megint csak a hervadását tudtam megfigyelni.

Amikor kiértünk a kertbe, azonnal őrült locsolásba kezdtünk, pedig már megfogadtam magamnak, hogy csak az újonnan ültetett kis növényeket fogom locsolni, a többéves gyümölcsfák boldoguljanak ahogy tanulták, de mégis megszántuk őket.

A koktél paradicsom tövek viszont meglepően jó állapotban vannak, némelyiken már van kis paradicsom.


A borsóval kapcsolatban az uram kitanított mit kell mondani, ha kérdezik: kevés volt, de az legalább finom; és tényleg, kb. 3-5 hüvelyt tudtunk eddig leszedni (és valószínűleg nem lesz sokkal több), de az kétségkívül  jó édes volt :)

A retket a földből egyenesen a komposztba dobtam: kicsi, rágott, fás= kudarc.

A ribizli az egyetlen gyümölcs, ami túlélte a fagyot



És végül a madarak: Még mindig nem tudom milyen fajtájúak, pedig láttam mindkét szülőt, de iszonyú gyorsan mozognak, egyszerűen nem lehet őket jól megfigyelni. Az már biztos, hogy nem rigó; annál kisebb, barnás-szürkés, és a szárnyukban van egy világosabb, fehéres csík. A három tojásos fészekből három fiókás lett, a kicsik nagyon viccesen néznek ki: olyanok, mint a bébi orángutánok; kopasz ráncos fejük van, és abból nő ki néhány átlátszó pihe fej"szőr". A szárnyuk már tollasabb, azon már látszik  a szülőkre jellemző világos csík.

2 megjegyzés:

Juhmeli írta...

A fiókák nagyon viccesek, kíváncsi vagyok, mivé FAJulnak. Remélem kiderül.

csakBea írta...

Sajnos nem hiszem, hétvégére már valószínűleg kirepülnek. Nézegettem a wikipédián az énekesmadár képeket, de egy sem hasonlít ( vagy csak nyilván nem találtam meg), úgyhogy Ismeretlen Madár néven fog futni nálam .

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)