"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2011. június 12., vasárnap

A nagy betakarítás

Igen, lehet nevetni... , ennyi termés termett idén a kertünkben..... Sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a retket hazahoztam, megmostam, felvágtam, megkóstoltam..., és kidobtam, mert nagyon fás volt. A ribizli és a borsó viszont finom. Volt.

Na de:


A négy almafából az egyiken találtam egy iciri-piciri almát! Azt viszont nem értem, hogy pirosodhat, amikor elvileg ez a fa Granny Smith?

És a  koktél paradicsomok is ígéretesnek tűnnek eddig.

A múltkoriban írtam, hogy hányféle dugványt gyökereztetek. Illetve próbálok gyökereztetni, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy sikerül is.
Próbálkozásaimnak három színtere van. Az egyik otthon az erkélyen, kis cserepekben, ezeket rendszeresen locsolom. A másik verzió a kertben van, erkélyládában és vödörben, virágfölddel feltöltve. A terasz árnyékába helyeztem el őket, ahol teljes árnyék van, természetesen hetente egyszer locsolom, amikor kimegyünk, de úgy tűnik, az árnyék miatt nem száradnak ki egy hét alatt. A harmadik próbálkozás  szintén a kertben van, de a kerítés mellett, a kert földjébe dugva, itt főleg fagyalok vannak. 
Mindhárom esetben jó hosszú hajtást vágtam, alulról leszedtem a leveleket,  mélyen a földbe temettem őket, a földből kiálló rész is kb. olyan hosszú mint a föld alatti, itt a leveleket meghagytam. Természetesen gyökereztető hormont, meg ilyen úri dolgokat nem használtam :)

Na mármost az erkélyen lévő lonc rövid úton elszáradt, kész vége. Itt küzd még néhány boglárka cserje és madárbirs dugvány. A kertben az árnyékban lévők zöldellnek,  a kerítés mellettiek elszáradtak..., de csak a föld feletti részük! Ha kihúzok egyet a földből, és megkapirgálom a kérgét, a kéreg alatti rész zöld, ami azt jelenti, hogy még él. Ezért hát mindent úgy hagyok, ahogy van, és kíváncsian várom a végeredményt !

Viszont ha már a fejembe vettem, lonc nélkül nem maradhatok, így hát megint elmentem a virágpiacra, és megtaláltam azt a fickót, aki a múltkor loncot árult. Még volt neki belőle, egy cserép állítólag sárga-fehér virágú illatos, és egy állítólag piros virágú, tarka levelű változat.

Az állítólag piros virágút a terasz elé ültettem , ott elvileg mindig árnyék van. Hát, remélem a legjobbakat, de az az igazság, hogy kissé át lettem ...szva, mert szegénynek alig volt gyökere, nem régen cserepezhette be a gazdája! Legalább szólt volna, hogy ne ültessem még el, várjak őszig, addig meg nevelgessem így ahogy van! 



A másiknak, az állítólag illatosnak dús gyökere volt, teljesen kitöltötte a helyét, őt a kerítés mellé ültettem, és majd jól ráfuttatom, hogy majd jól ne lássanak be tőle!


És vettem egy díszcsorba nevű növényt is,

ami nem a sárga, hanem ez itt elől, ami nem virágzik.

Nem tűnt el ,de nem virágzik továbbá a gólyaorrom sem, meg a verbéna sem, egy szál virág sincs rajtuk, esküszöm, engem szivatnak a virágok, de most már azért sem bosszankodom rajta! Csak ültetek, ültetek, gyökereztetek és majd lesz valahogy!

Végül egy örömhír: Az Ismeretlen Madár fiókák valóban kirepültek már, ahogy sejtettem, de cserébe a rozsdafarkúak másodköltésbe fogtak a régi fészkükben, és már ki is kelt 3-4 fióka, úgyhogy megint láthatom a kedves kis ruhájukat :)

Utóiratnak egy kérdés: Mit ültethetnék, vethetnék a retek és borsó helyére, amit még ilyenkor lehet? Csak hogy ne legyen parlagon az ágyás!

5 megjegyzés:

Juhmeli írta...

Én még ezután fogok vetni csemegekukoricát, zöldbabot, leveles kelt, ez télálló is lehet, cukkinit, kései karalábét, bazsalikomot.
Kár, hogy nem derült ki a fiókák személyazonossága.

csakBea írta...

Köszi Melinda, utána nézek, hol szerezhetnék még ilyen magokat.

Juhmeli írta...

Ja, a céklát kifelejtettem, ha szereted, azt is lehet.
Egyébként pedig: Hajrá loncok! Én is szeretem őket.

Névtelen írta...

Mi történt a neveddel?
A dugványozás technikád nem az igazi! Itt találsz némi utmutatást: http://matyasciprian.hu/novenyek/fasdugvanyozas.php (Biztos ismered egyébként!)
Másodvetésnek nem tudom, hogy mennyi értelme lenne, ha ilyen kicsi volt a termés elsőre. Szerintem augusztus közepéig tisztán kellene tartani és akkor bevetni valamivel zöldtrágyának. Laci

csakBea írta...

Igen Laci, tudom, hogy nem tuti a dugványozási technikám,ismerem az oldalt egyébként, el is olvasom mindig, aztán mégis úgy csinálom ahogy, mert több energiát nem vagyok hajlandó belefektetni. Tavaly sikerült így is a fagyal, aranyvessző, futórózsa, tűztövis és szegfű gyökereztetése. Ha meg nem sikerül, hát nem :) A másodvetésnek pontosan annyi az értelme, mint az elsőnek, hogy jól esik bíbelődni vele, nagyon unalmas lenne, ha csak üldögélni járnánk ki a kertbe.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)