"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2010. november 4., csütörtök

Harlekin kataica invázió

Most olvastam mángorló blogjában, hogy harlekin katica invázióba kerültek.
Nos, a hétvégén nálunk is invázió volt. Olyan szemtelenek voltak a harlekin katicák, mint a legyek. Nem lehetett lerázni őket, belerepültek a szemünkbe, szánkba.

Eddig eléggé el nem ítélhető módon a kigyomlált gazt ,és levágott ágakat, akármit kihordtuk az erdőbe. A férjem előszeretettel csinál ilyesmit, ami lehet, hogy nem is olyan nagy  gond, mert  ökológiai szempontból mindegy , hogy a gaz a kerítésnek melyik oldalán van, de azért ebben az évben kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig NEM! hanem inkább égessük el, így legalább a hamut felhasználhatom trágyaként. Komposztot már nem merek csinálni azóta, hogy kígyók költöztek a komposzt halmunkba.

Ezért aztán minden alkalommal tüzeskedek egy kicsit (már ha sikerül meggyújtani), így tudtam a hernyókat is tűzre vetni,  de most esélyünk sem lett volna, hogy a katicákat összefogdossuk. Nagyon szomorú vagyok miatta, ezt a rajzást látva az az érzésem, hogy a harlekin katica ugyanúgy kipusztíthatatlan lesz, mint a parlagfű.
Egyetlen hétpöttyöset sem láttam, mindegyik harlekin volt. :(

1 megjegyzés:

Hédi írta...

Úgy szállnak ezek a dögök az emberre, mint a legyek.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)