"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2010. augusztus 30., hétfő

Betakarítás

saját répa,

alma,


és szilva


Még ha hozzávesszük a meggyet és a pár szem cseresznyét, amit termeltem az idén, akkor is egyértelmű, hogy a szilva nyerte a versenyt. A répa az nagy csalódás volt. Nem elég, hogy kevés termett, és kicsik, de még az ízük sem volt jó. Semmi finom édes íz, inkább valami csípős.
Az almák nagyon gázak. Kicsik, kukacosak, hibásak; viszont az ízük jó. A kukacok kivágása után a papeszok jót esznek belőle.

Még pár napja büszkén mondtam volna, hogy bezzeg a szilva! Abban nincs kukac! De tegnap sütöttem egy szilvás lepényt, és magozás közben rá kellett jönnöm, hogy van amelyikben van. De még így is fantasztikus az eredmény, mert kevés kukacos van, és ezzel messze túlszárnyaltam az otthoni szilvatermést, még gyerekkoromban. Apukám egyszerűen nem tudott kukac nélküli beszterceit előállítani. (Sem cseresznyét, de ezt már írtam.) Valószínűleg nem volt erőssége a permetezés. Azért a kukacok is megérték a pénzüket, a ringlóba sose költöztek be!

Termett még egy pár üres mogyoró is. Vajon lesz benne valaha is bél?
Ja, a paprikáim még most kezdtek el virágozni, nem hiszem, hogy lesz még belőlük valami.
A tavaly ősszel ültetett bodza hajtásaim, amik a telet túlélték, az idei nyarat nem. Pedig igazán nem panaszkodhattak, hogy kevés volt a csapadék!
Azt hiszem, egy darabig megint nem ültetek konyha kertet. Tök felesleges, csak kudarc élményem lesz tőle. A fák, azok már meg vannak. Egyszer hátha...


5 megjegyzés:

Ági írta...

A répát ne add fel, lehet, hogy rossz a fajta egyszerűen. Mi is évekig szidtuk a szar répatermést, amíg egyszercsak véletlenül más fajtát ültettünk, és utána egész más lett a termés. Meg aztán valahol el kell kezdeni. Ha láttad volna azt a két kertet 2004-ben, amiről a blogunk megy, azt hiszem, a szívedhez kaptál volna... Nyakig érő gaz nálunk, tömény pörjés betonszerű agyag-és homokfoltok vegyesen tesómnál. Bizony több év kellett, mire kiismertük a kertet meg az ott termelhető fajtákat. Volt pár olyan termény, amit teljesen leírtam, mert nem jó fajtát ültettem, vagy bénáztam, aztán utána meg fővetemény lett, például a póréhagyma, a kápia paprika, most meg a mák. Úgyhogy lehet, érdemes lenne még egyszer valami mással megpróbálni. Hiszen ügyes vagy és kitartó.

Beatrice írta...

Köszönöm Ági, majd meglátom. Idén is csak ti tehettek róla, hogy megpróbáltam, mert teljesen fellelkesítettetek.
Nagyon tápanyag szegény ez a föld, minden nehezen,lassan fejlődik.

Ági írta...

Hát igen, nekünk meg az a légkalapács alá való agyag... Nem lehet engedni, sajnos nekünk is eltelt pár év, mire igazán élvezhettük munkánk gyümölcsét (vagy inkább zöldségét.) Pláne Hédinél hittük azt, hogy ott ítéletnapig csak kákics fog teremni. Ehhez képest már a 2. év is elég jó volt, pedig az ő telkük egy része olyan sívó homok volt, hogy visszamalterozták az épülő házukba, úgy emlékszem. (Egyébként mi is a szerelőaknába.) Ganét (tixart), fűnyesedéket, kevéske műtrágyát, fahamut minden évben dolgozgattunk a talajba. Minden ilyen apróság javít a talaj állagán,még ha csekélységnek tűnik is. A borsó, bab vetése is jó, megköti a nitrogént. Lehet kapni a kertdoktoros magokat, azok is segítenek. Asszem, tesóm is használt pár éve valami ilyesmit. Ha újra megpróbálod, bizonyára megfigyeled, hogy évről évre javul a talaj. Nekem most kezdenek az évelő gazok felritkulni, ebben látom a javulást, illetve kevésbé tömődött a föld, bár egy nagyobb kapálás után egy kilót mindig fogyok... :-)

Agyból Buddha írta...

Beatrice, a legjobban a répák tetszenek. És ez mind a konyhakertedből van!... Én hiába is ültetek bármit a hűtőbe. nálad meg milyen szilvák jönnek ki belőle...!!

Viccen kívül: üdv az új olvasóim között, a büszkeségtáblán :-))

Beatrice írta...

Köszönöm, ó nagy Buddha! :))

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)