"Vannak, akik számára a kertészkedés talán csak ártalmatlan ténykedésnek látszik, amely valójában kis jelentőségű egy olyan világban, ahol a címoldalakat magasztosabb kérdések foglalják el. Ezzel nem értek egyet. Amikor a világ hatalomvágyőrült vezetői már rég feledésbe merülnek, az árnyékban akkor is kihajt majd a gyűszűvirág, s a napfényben tavirózsák nyitják majd csillagszerű virágaikat."

( Alan Titchmarsh
)

2010. május 25., kedd

Kecskerágó

A hosszú hétvége után alig vártam, hogy elmehessek végre a Baumaxba*, hogy vegyek még egy tűztövis bokrot.
Nem is tudom, hogyan gondolhattam magamról, hogy bírom nézni a foghíjat a sövényben.
Eddig bírtam. Gyorsan tennem kellett hát ellene valamit.
Most is láttam egy sor érdekes növényt, még érdekesebb az volt, hogy a sok különböző növénynek azonos neve volt, pl: szoliter évelők, virágzó évelők...stb. Mondhatnám, hogy már nem is bosszankodom ezen, de nem lenne igaz. Igenis bosszant a dolog, mégpedig nagyon.
Találtam olyat is, amin ez állt: eunymus mix. Ezen legalább volt valami név.
Ha jól sejtem, ez kecskerágót jelent. Régóta vágytam már ilyen növényre, mert itt a lakótelepen van néhány bokor és nagyon szépek. Nem hagyhattam ott, vettem egyet, pláne, hogy három növény volt egy cserépbe ültetve: két tarka és egy zöld,- amit aztán itthon gyorsan szétkaptam.
Így lett három kis növényem.
Aztán leültem a gép elé, hogy megnézzem, mit vettem. Igen, kecskerágó. Viszont a feketeleves ezután jött, azt írják, hogy nem igazán tálálló. Védett fekvés, tápdús talaj, ilyesmi kell neki. Hááát, ezt nem fogom tudni biztosítani.
Most aztán van még három növényem, amit teleltetni kell. Nektek van valami tapasztalatotok vele?

A bodza italom kész lett, igaza lett Áginak, 2 nap után már erjedt, de mivel mindenhol 3 nap áztatást javasoltak, kitartottam amellett. Most kicsit szénsavas íze van, lehet, hogy ez már bor? Vagy inkább pezsgő? Remélem azért betegek nem leszünk tőle.
5 l vízhez én csak 30 dkg cukrot tettem, kicsit kesernyés, de jó íze van szerintem. Gergő fiam alig merte megkóstolni, mert szerinte borzalmas szaga van. Azt mondta, meg tudná szokni, nem rossz, de nem ez lesz a kedvenc itala.
Kár, pedig reménykedtem, hogy valami egészségesebbet is tudok adni neki. Az az igazság, hogy Boleró porból készült ice teát szoktunk inni, ami nagyon finom, de belegondolni sem merek, milyen mesterséges akármi lehet benne.

* Lassan már pénzt kérhetnék az üzlettől a reklámért, de tényleg mindig idejárok növényt venni, meg egyébként is szeretek bóklászni benne. Nő létemre imádom nézegetni a szerszámokat meg a csavarokat, meg a sokféle barkács dolgot-valószínűleg fiúnak készültem, és csak egy kicsi hiányzott hozzá, hogy ez sikerüljön. Amikor vezetni tanultam, az oktatónk azzal vigasztalta a nőket, hogy igaz, hogy nekünk rosszabb a térlátásunk, de cserébe sokkal figyelmesebbek vagyunk, mert egy férfi sosem tudja, hogy hol van pl. a papucsa, meg ilyesmi- hát, mondtam neki, hogy akkor én férfi vagyok, de megnyugtatott, hogy ez nem látszik :)

5 megjegyzés:

Pepi írta...

Én a kecskerágót nem szívlelem, nálunk óriási bokrok voltak a kertben is és az utcában is több helyen, az egyik helyen kegyetlenül betetvesedett és utána az egész utcán végigkúszott a betegség, bokorról, bokorra. Küzdöttünk ellene, de nem tudtuk a haldoklást megállítani.Szinte az összes bokor ki lett vágva. Még van egy tarka levelű kúszó változatom, annál úgy látom nem hajlamos erre a betegségre, mert annak semmi baja.

Beatrice írta...

Hát ez sem túl jó hír. Gondolom, hogy az utcán akkor ki volt ültetve, nem vitték be teleltetni?

Pepi írta...

Én nem hallottam hogy teleltetni kellene a kecskerágót. Nekem a színes futó is kinn telel....de utánanézek neked mindjárt.

Pepi írta...

A növényenciklopédiám ezt írja
Örökzöld v lombhullató cserjék, fák, néhányuk kúszó. teljesen télállók, vagy fagytűrők. Napos v. félárnyékos fekvés, bármilyen jó vízelvezetésű talaj megfelel számukra, bár az erős napfényen nevelt örökzöld fajok a nem nagyon kiszáradó talajt kedvelik. Nyáron félfás dugványokkal,ősszel magvetéssel szaporíthatók.

Ha esetleg a fajtanév rajta lenne a cserépen akkor azokról is tudok küldeni leírást.

Beatrice írta...

Eunymus japonicus, vagyis Japán kecskerágó.
Nem hiszed el, de most nem találom, hol olvastam, hogy teleltetni kell, de itt írják, hogy kissé fagyérzékeny: http://www.silvanus.hu/tartalom/heti-archiv/heti014a.html
Itt a lakótelepen is kint van természetesen, és semmi bajuk, de tavaly gyökereztettem két hajtást, nagyon szépen fejlődtek, aztán a télen kipusztultak az erkélyen.Ezért bizonytalanodtam el.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

címkék

:( (1) 2010 (1) 2011 áprilisi állapot (1) 2011 szeptember (2) 2012 május 27 (1) 40 fok (1) a kert állatvilága (11) Agatha Christie (1) ágyás (1) ajándék (1) ájtatos manó (1) akácgyökerek (1) akácok (1) akvárium (2) almatermés (3) alsó fertály (1) angol nyelv vizsga (1) apa (4) áram (1) aranyvessző (2) ásás (3) aster (1) balkáni gerle (1) Bandi (1) Bátor (4) bazsarózsa (1) béka (3) béka segge (1) betakarítás (1) betegség (3) betekerítás (1) betgség (1) betonozás (1) betörés (2) bicska (1) blogos dolgok (2) bodza (4) Bodza kutya (2) Bodza kutya ás (1) Bodza pancsol (1) boglárka cserje (2) bográcsozás (1) Bogyó (1) Bogyó talicskázik (1) boróka (1) borsó (7) borsó ültetés (2) borsos varjúháj (1) búbos banka (1) bukszus (8) búzavirág (2) büdöske (1) cickafark (3) csak úgy (1) Cseh Tamás (1) cserebogár (1) csillagfürt (2) csoki fagyi (1) csomag (1) defekt (1) Dínó (1) díszcsorba (1) Dixi (1) edényfogó (1) egér (3) egy év elmúlt (1) egynyári szarkaláb (1) egynyáriak (2) először virágzók (1) első munkák (2) első növények (1) én is versenyt futok (1) erdő (1) erdőirtás (1) eső (1) esőt akarok (1) esővízgyűjtő (1) Éva néni virágja (1) évelő len (1) ez mi ez (1) ez van (1) ez volt eredetileg (1) ezüst uszkár (3) ezüstfenyő (1) fa sebkezelés (1) fagy (1) fagyal (1) fájdalom (1) fák (1) fecseg a felszín (1) fekete bab (1) fenyő (1) fenyő magonc (5) fészek (1) flexibilis csemperagasztó (1) foghúzás (1) futórózsa (1) (1) fűnyírás (3) fűrész (1) fűzfa (3) galagonya (1) galgonya (1) gazok (1) gombák (1) gondolatok (1) gránát alma (9) Granny Smith (1) gumicsizma (1) gyász (3) gyerek kor (1) gyík (5) gyökerek (1) gyökereztetés (1) gyöngyvessző (1) gyümölcsfák (4) hagyma dugdosás (2) hagymások (4) halak (1) harlekin katica (2) hát így (1) Hédi féle mályva (1) hőség (2) ilyen is pusztult már el nálam (1) in memoriam (1) ismeretlen madár (2) japán birs (1) japán gyöngyvessző (1) japán rózsa (1) játék (1) játék Baluval (1) jelenkor (1) jezsámen (2) jonatán alma (1) kaporlevelű (2) karácsony (1) karácsonyi díszek (1) karalábé (1) karalábé. komposzt (1) kártevő (1) kasvirág (4) kecskerágó (1) kékszakáll (1) kenyér sütés (3) kerítés (4) kert helyett (1) kertvarázslat (1) keskenykevelű ezüstfa (1) kifli sütés (1) kis meténg (1) kocsi (1) koktél paradicsom (3) komposzt (2) komposzt szita (2) korallbogyó (3) köhögés (2) könyv (1) könyvek (3) közterület (1) kreatív (1) krókusz (2) krumpli (2) krumplifőd (4) kukorica (1) kúpvirág (2) kúszó madárbirs (1) kút (2) kutya (6) kutyák (11) kutyaséta. 2012 tél (1) kutyasétáltató lányka (2) kutyátlanul:( (1) lábnyomok (2) lakótelep (1) láz (1) legeslegrosszabb év (1) lenmag (1) letöltés (1) levendula (1) lila akác (1) liliom (5) liliomok (1) lóhere (2) lonc (1) lugas paradicsom (8) macska (1) madarak (1) madárdal (1) madárfészek (1) madáritató (1) magamról (1) magas ágyás (1) májusi fagy (1) mályva cserje (3) Mária virágini (1) meggy (1) meggy fagyi (1) meggy szedés (3) meggybefőtt (1) mert már öreg (1) metszés (3) mézes (1) mézeskalács (1) mezőgazdasági részleg (1) mi ez (1) mobilinternet (2) mogyoró (2) mogyoró bokor (2) mogyoró meggybefőtt (1) mosdó (1) munkanélküli (1) nagy fa (1) nanoverseny (1) nárcisz (3) nem kert (3) nemesia (1) netbook (1) névnap (1) november (1) nutella házilag (1) nyárfa? (2) nyári orgona (2) nyírfa (12) nyúl (1) nyúl elleni védekezés (1) óhaj-sóhaj (1) orrszarvú bogár (4) örökbefogadás (1) ősz (2) őszi oroszlánfog? (1) őszibarack (2) őz (3) pajor (1) pajzstetű (1) palánták az ablakban (1) palántázás tejesdobozba (1) pálmaliliom (1) papagáj (1) paprika (2) paradicsom (3) patiszon (1) pdf (1) penészesedés (1) pénztárca (1) permetezés (3) perverz (2) petrezselyem (2) petúnia (5) pézsmamályva (1) pihenés (1) pipacs (2) piros (1) pók (1) poloska gyilkosság (1) porcsinrózsa (5) prunus padus (2) puszpángmoly (1) pünkösdi rózsa (1) ragadozó (1) rajz (3) répa (3) retek (6) rézvirág (3) ribizli (5) ribizli torta (1) rózsa (1) rózsalonc (1) rozsda farkú (3) rozsdafarkú (3) rucola? (1) rukola (1) saláta (1) saláta ültetés (1) sarkantyúka (1) sarpo mira (1) sásliliom (5) seregélyek (1) sírhely (1) slag (2) som bokor (2) sövények (1) spirea (1) sütés (5) sütőtök (1) szajkó? (1) szaporítás (1) szar az élet (1) szárzság (1) szegfű (5) szél (1) szerszámok (1) szidom a férjemet (1) szivarfa (2) szomszéd (1) Szőke Herceg (1) születésnapok (1) talajtakarás (1) tamariska (1) tatárvirág (1) Tatin torta (1) téglaültetvény (1) tejberizstorta (1) tél vége (1) téliesítés (4) telihold (1) tereprendezés (2) tévézés (1) tök (2) töklé (1) tölgyfa (1) tőzegbeton (1) trombita folyondár (3) tudományosan (1) tuja (4) tücsök búzavirág (1) tücsök meg a... (1) tűlevelű bugatölcsér (1) tűz (1) tűztövis (4) új ágyás (1) új élet (1) Új Év (1) új fa (1) új nick (1) új növény (18) uncsi (1) ültetés (2) vadsóska (1) vakvezető (1) varfű? (1) Vatera (1) verbéna (2) vérborbolya (1) vérszilva (1) vetés (3) Villás (1) virágágyás (3) virágmagok (1) virágok (1) virágpók (1) visszapillantás (1) Vitalij (3) welness (1) Zafír (1) zelnicemeggy (1) zsalukő (3) zsálya (1)